Tápiósági Papp Károly Általános Iskola

KAZINCZY „SZÉP MAGYAR BESZÉD” VERSENY

2025. február 12.

-Területi forduló, Nagykáta - 2025.02.06.

Iskolánkban már több éves hagyomány, hogy minden évben jelentkezünk a Kazinczy-díj alapítvány által meghirdetett szépkiejtési verseny területi fordulójára, amit az idén is Nagykátán, a Váci Mihály Katolikus Általános Iskolában szerveztek meg.

Kissé nehezítette a felkészülési időszakunk az influenza járvány, a sorozatos megbetegedések mindenkit elértek. Ennek ellenére nem veszítettünk a lelkesedésünkből, és a szabadon választott szövegeket jó időben kiválasztottuk. A szövegválasztásnál fontos szempont, hogy a tanulók életkorának megfeleljen, ne tartalmazzon párbeszédet, és közlő, prózai stílusban megírt mű legyen. A felkészülésnél oda kell figyelni szövegértésre, szöveghűségre, hangvételre, hangképzésre, hangsúlyozásra, szünettartásra, természetes beszédre. Elég összetett kritérium rendszernek kell megfelelni!

A verseny a szabadon választott szöveg felolvasásával kezdődött, majd rövid szünet után a tanulók megkapták a kötelező szöveget, amely elolvasására 15 perc felkészülési időt kaptak, ezután kellett azt a szakértő zsűri előtt felolvasni. A zsűri tagjai, Bolya Katalin és Stelkovicsné Kraiter Anikó magyartanárnők, akik évek óta aktív döntnökei a Kazinczy-versenynek. Mindketten jászberényi középiskolákból jöttek.

Iskolánkat ebben az évben 3 tanuló képviselete:

5-6. osztályos kategóriában: Ruja Nóra Petra (6. osztály)

7-8. osztályos kategóriában: Horváth Ármin és Dósa Dániel (7. osztály)

A gyerekek kimagaslóan szerepeltek a versenyen. Nórika kategóriájában az 1. helyet szerezte meg, Ármin a 3. , Dani az 1. helyen végzett a 7-8.-os kategóriában.

Örömünket tovább fokozta, hogy mivel a 7-8. osztályos korcsoport továbbjutásos rendszerű, Dósa Dániel bejutott az országos döntőbe, amelynek Kisújszállás ad otthont (a Dunától keletre eső régióban), március 27-28-29-én.

Szívből gratulálunk a gyerekek gyönyörű teljesítményéhez. Méltó módon képviselték iskolánkat. Daninak pedig kívánunk eredményes felkészülést az országos megmérettetéshez.

Ruja Nóra Petrát Bekech József tanár úr, Horváth Ármint és Dósa Dánielt pedig Tóthné Ónody Nóra készítette fel. Mindkettőjüknek köszönjük szépen a munkájukat.


Vissza