HATÁRTALANUL! Felvidék 2023.május 22-25. 7.osztály
Történelmi és természettudományi barangolás a Felvidéken

2023. junius 28.
Osztályunk, a Tápiósági Papp Károly Általános Iskola 7. osztálya május 22. és 25. között négy napot tölthetett Felvidéken a „Határtalanul” program keretén belül.
A tanulmányi kirándulást megelőzte a Magyarság háza rendhagyó óráján való részvétel, valamint utazást előkészítő óra, ahol megbeszélésre került a Trianoni Békeszerződés szörnyű következménye. Szót ejtettünk a külhoni magyarság létszámáról, életéről. Kiemelve a Felvidéken élő magyarságot. Csoportmunkában dolgoztuk fel az útvonal egyes állomásait és azok nevezetességének részleteit. A természeti értékek közül kiemelésre került a Magas-Tátra, Hernád-áttörés, Dobsinai jégbarlang. Tanulói kiselőadás során bemutatásra került az Andrássyak, Rákóczi György, I.Rákóczi Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre élete és történelmi nagysága. Megbeszéltük a külhoni magyar diákokkal történő találkozás és közös program részleteit, valamint átbeszéltük a viselkedési szabályokat. Ismertetésre kerül a buszos utazás etikai kódexe.
A tanulmányi kirándulásra 2023. május 22.-25 –ig került sor.
Első nap utunk Borsiba vezetett. Itt megtekintettük a várkastélyt, ahol 1676.március 7-én született történelmünk nagy alakja, II. Rákóczi Ferenc. A diákok interaktív játékok segítségével tekintették át a fejedelem életútját.
Innen utunk a Felvidéken Kassára vezetett. Itt csatlakozott hozzánk az idegenvezetőnk. Az út során felelevenítettük a Rákóczi szabadságharc eseményeit, majd a Hernád partjára épült városba érkezve először Márai Sándor szobrát tekintettük meg. Ezután a Rákóczi-házat, és a Szent Erzsébet székesegyházat, mely a gótika egyik legjelentősebb emléke. A dóm altemplomában temették el Rákóczi Ferenc Rodostóból hazahozott hamvait. Itt koszorúval tisztelegtünk a fejedelem történelmi és emberi nagysága előtt. Kassán megtapasztaltuk, hogy irtó finom a helyi fagylalt és, hogy magyarul szolgáltak ki az igazán jól esett.
Buszra szálltunk és elindultunk a csodálatos Magas-Tátra felé a szállásunkra.
Mindannyiunk örömére megérkeztünk Poprádra a szállásra. A Egy hotelben aludtunk. A finom vacsora után kényelmesen pihentünk, de aki nem bírt az energiájával esti városfelfedező túrára indulhatott.
Másnap kicsit fáradtan, de annál kíváncsibban ébredtünk. Ezen a napon indultunk a Magas-Tátrába, ahol megtalálható a Kárpátok legmagasabb pontja is. Így túrázásra megfelelő cipőben, megfelelő túraöltözékkel és esőkabáttal készültünk.
Először is ellátogattunk a Felvidék egyik legszebb városába, Késmárkra, amelynek legfőbb látványossága a Thököly-vár. Itt született 1657-ben a Felső-magyarországi és erdélyi fejedelem, Thököly Imre. Koszorúzással és a Himnusz szavalásával tisztelegtünk az evangélikus templomhoz épített mauzóleumban elhelyezett Thököly Imre síremléke előtt. Városi sétát tettünk és megtekintettünk egy fatemplomot is. Buszra szálltunk és a hegyek felé vettük az irányt.
Kirándultunk a Magas-Tátrában: Tátralomnicon pillantást vetettünk a Magas-Tátra egyik legszebb és egyben a második legmagasabb csúcsára, a Lomnici-csúcsra. Ótátrafüreden sétáltunk a századfordulós épületek között és felidéztük a hegyvidéki üdülőváros egykori életét. Ótátrafüred és Tarajka között siklóval utaztunk, majd gyalogtúrát tettünk. A gyalogtúra állomásai: Tar-pataki-vízesés, Óerdei-tisztás, Óriás-vízesés. Mivel esős napot fogtunk ki, így ügyesen kellett a sziklás ösvényen haladni. . A rendkívül csúszós sziklák igazi kihívást jelentettek. De a látvány kárpótolt minket. Miután lejöttünk Hrebienokról buszra ültünk és elutaztunk a csodálatos Csorba-tóhoz, amely a magashegység legismertebb és leglátogatottabb tengerszeme. Útközben és a túránk során a megismert természeti értékeket kiemeltük, lefotóztuk. A magashegységek formakincseinek, vizeinek és a magassággal változó növényzeti öveknek a megtapasztalása során elmélyültek a biológiai és földrajzi ismeretek Hála Istennek élő medvékkel nem találkoztunk és a táj gyönyörű volt.
Visszautaztunk Poprádra. Sétát tettünk a főleg klasszicista stílusjegyeket hordozó műemlékjellegű épületek között, beszéltünk a lakosság összetételéről. Fáradtan, vizesen -és egyikünk-másikunk kék foltokkal-, de csodálatos élménnyel gazdagodva érkeztünk vissza a szállásra. Vacsora, pihenés, majd lefekvés előtt közös Tv-nézés.
Utazásunk harmadik napján fájó szívvel búcsút intettünk a Magas-Tátrának. Szikrázóan sütött a nap és látszódott a hegység tiszteletet parancsoló hófödte hegyvonulata.
Ezen a napon első állomásunk Lőcse volt. Belvárosi sétát tettünk, ahol megtekintettük többek között a gótikus stílusban épült, de mai formájában klasszicista és reneszánsz stílusú városházát és harangtornyát. Művészettörténeti és szépirodalmi ismeretek felelevenítése. A matematika tantárgyhoz kapcsolódóan geometriai méréssel határoztuk meg a Szent Jakab templom tornyának magasságát.
Lőcsét elhagyva Káposztafalvára vezetett utunk. Káposztafalva: Izgalmas túrát tettünk a Hernád-folyó által kivájt 16 km hosszú, helyenként a 300 méter magasságot is elérő szurdokvölgyben. Az idő esős lévén, ezért az út külön izgalmas volt.
A túra után Dobsinára utaztunk. Látogatást tettünk a Szepesi-Gömöri-karszt területén kialakult Dobsinai- jégbarlangba. A diákok személyes tapasztalatok útján nyertek ismereteket a karsztosodás folyamatáról, képződményeiről. Szemléletessé vált, hogy egy beomlásnak köszönhetően hogyan jegesedett el a barlang. Földrajzi kérdések segítségével összegeztük a tapasztaltakat. Szerencsére melegen öltöztünk, mert a barlangban hideg volt. Fáradtan ültünk buszra és gyönyörű tájakon átutazva Krasznahorkára érkeztünk: A történelmi ismeretek felelevenítése után szóltunk a 2012-ben tűzvész áldozatává vált várhoz kapcsolódó fejedelmekről. Szálláshelyünk Várhosszúréten volt. Itt vacsora után gyermekeink boldogan játszottak és kötöttek ismeretséget a szálláshelyen lévő , máshonnan érkező csoportban lévő diákokkal .Pompás élménybeszámolót tartottak egymásnak. Ki honnan jött, merre járt és mit néz még meg a Felvidéken.
Negyedik nap reggeli után összepakoltunk és Látogatást tettünk a Gömörhorkára, a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába, ahol tanulóink megismerkedtek az ottani magyar diákokkal. Az iskolában nagyon kedvesen fogadtak minket és örömmel vezették körbe tanulóinkat az épületben. A találkozás alkalmával könyveket és sporteszközöket ajándékoztunk, melyet közös program kísért. Közös játékra, beszélgetésre, került sor, így bepillantást nyerhettünk az ottani diákok mindennapi életébe. Tanulóinkban erősödött a hazafias értés, nőtt magyarságtudatuk. Ez után Krasznahorkaváraljára látogattunk el az Andrássy család mauzóleumába, ahol az aranyozott kupola és díszítés révén a gazdagság is megjelent, azonban számunkra a hűség és szeretet emelkedett ki elsősorban.
Innen utunk Rozsnyóra vitt, ahol éppen tűzoltó nap révén számos játékos verseny volt a helyi iskolásoknak a főtéren. Rövid sétánk során megtekintettük a jellegzetes épületeket, majd búcsút vettünk idegenvezetőnktől, Mihály bától. Innen Betlérre utaztunk Itt található az Andrássy család egykori vadászkastélya. Gyönyörködtünk az igényesen felújított Európa Nostra-díjas műemlékben és sétát tettünk annak angolkertjében. A diákok megismerkedtek az Andrássy család és Krasznahorka várának, a felvidéki magyarság egyik jelképének történelmével. Búcsút intettünk a Felvidéknek és Tápióság felé vettük az irányt. A hazafelé vezető úton közösen áttekintettük az elmúlt napok eseményeit, tapasztalatait.
>Dákjaink megismerték a Felvidék keleti részének történelmi, természeti és kulturális értékeit, az ott élő külhoni magyarságot.
Kiemelésre került a megtekintett városokhoz, területekhez kapcsolódó magyar fejedelmek történelmi nagysága.
Személyes tapasztalás útján fedezték fel a diákok a megtekintett természeti értékeket. Csodálatos túrán vettek részt a Magas-Tátrában és a Hernád -áttörésnél. Megcsodálták a Dobsinai-jégbarlangot.
A külhoni magyar iskola diákjaival történő találkozás és közös program révén bepillantást nyerünk az ottani magyar diákok mindennapi életébe. Új ismeretségek szövődtek, erősödött magyarságtudatunk és elmélyült az összetartozás érzése.
A Határtalanul tanulmányi kirándulás során csodálatos négy napban volt részünk, mely mindannyiunk számára felejthetetlen élmény. Köszönet érte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek! A program Magyarország Kormányának támogatásával valósult meg.
Némethné Buzás Ildikó