Tanulmányi kiránduláson vett részt a 8. osztály

2022. március 9.
2022. február 25-én tanulmányi kiránduláson vett részt a 8. osztály.
Ellátogattunk a Csodák Palotájába Budapestre, ahol a bejáratnál egy régi motor kiállításba botlottunk. A Csodák Palotája megnyitása után az utunk a 9D-s moziba vezetett. A film közben a székek mozogtak, esett az eső, fújt a szél, sőt még a hó is az arcunkba csapódott. Előfordult az is, hogy valami a lábunkhoz ért. Majd felkaptuk a köpenyeket, védőszemüvegeket, és kémia kísérleteket végeztünk. Newton almás kertjében erőnket és ellenerőnket próbáltuk ki. Egy fél órás fizikai előadáson is részt vehettünk, ahol a kísérleteket szárazjéggel és folyékony nitrogénnal végezték. Szerencsések voltunk, mert mi magunk is kimehettünk a pódiumra, ahol részt vehettünk a kísérletekben. Játékokra is volt lehetőségünk pl. biliárdoztunk, fociztunk és csocsózottunk különleges alakú és nagyságú csocsó asztaloknál.
Következő program a korcsolyázás volt, ami emelt az adrenalin szintünkön. A Szentlélek téren béreltünk korcsolyát, és máris kipróbálhattuk a korcsolyázásban magunkat. Voltak, akik nagyon ügyesen, gyorsan róttak a köröket, és voltak, akik korcsolyázást segítő pingvint béreltek.
Az élmények és az adrenalin tovább fokozódott a következő programunkban, amely a gokartozás volt. Itt a lányok és a fiúk külön csoportokba rendeződtek, és 8 perces futamokon vettünk részt. Ha probléma adódott, kézfeltartássál jeleztük, és egyből a segítségünkre jöttek. A rendszer számolta a köridőket, majd ez alapján a kijelzőn láthattuk a helyezéseinket. Volt, akinek annyira tetszett a gokartozás, hogy több kört is ment.
Az oda és a visszafelé úton a buszsofőr nagyon kedves volt, megengedte, hogy zenét hallgassunk, ettől olyan érzésünk volt, mintha egy partibuszban utaznánk. A kirándulás nagyon jó hangulatban telt, és újabb élmenyekkel gazdagodtunk.
Köszönjük osztályfőnökünknek, Lesták Erzsébet tanárnőnek a program szervezését, és Tóthné Ónody Nóra tanárnők, hogy elkísérte az osztályunkat.
Horváth Dorina és Tóth Luca 8. osztályos tanulók beszámolóját olvashatták.
A kiránduláson készült fotók megtekinthetők: ITT Vissza