Lázár Ervin Program – 2022. március 8.

2022. március 9.
„A program egyedülállósága, hogy szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diáknak évente egy alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc, és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, muzeális intézmények, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét.”
Forrás: https://kk.gov.hu/szeptemberben-indulhat-ujra-a-lazar-ervin-program
2022. március 8-án a 3. és az 5. osztályosaink a Szolnoki Szigligeti Színház Lúdas Matyi című előadását nézhették meg a Lázár Ervin Program keretein belül. Szuper színházi élményben volt részük a tanulóknak. A zenés, táncos, mesés előadás a klasszikus történetet dolgozza fel úgy, hogy a mai gyerekekhez is könnyedén eljuthasson. Az osztályokat kísérte Lestiné Berényi Boglárka, Kunné Kelemen Erzsébet és Nagy Ágnes. Köszönjük szépen a munkájukat. A Lázár Ervin Programot, a csoportok helyszínekre való eljutását a Ceglédi Tankerületi Központ munkatársai koordinálják.
Köszönjük szépen az ő munkájukat is.
Az eseményen készült fotók megtekinthetők: ITT Vissza